Joker &Harley

Az őrültek a legboldogabbak, megszabadulnak önmaguktól és a környezet szabta törvényektől.

A városban sétáltam. Házról házra jártam, ha épp úgy tetszett. Még a zsarukat is kihívták hozzám a szomszédok, de akkor már késő volt. A fiatal párocska már feladta. A kék kabátosok épp idejében érkeztek egy kis mókához. Miután az ő seggüket is kiporoltam, a friss zsákmányommal – ékszerek, csillogó dísztárgyak és némi pénz – egyenes út vezetett tovább. Még csöpögött a vér a baseball ütőről, amikor megláttam egy kirakatot. Megálltam és rátenyereltem az üvegre. Nekinyomtam a homlokom és végignéztem a polcokon csücsülő tárgyakon. Csillogó szemekkel nyugtáztam magamban; be kell menjek oda.
Egy kis csengő jelezte érkezésemet. Megfordítottam az ajtón lógó táblát: zárva. Nem láttam sehol a boltost, csupán egy rakat gyerek vihorászását az emeletről, meg valami utálatos nőszemély parancsoló hangát. A pult előtt állva egyre furcsább arckifejezéseket öltöttem magamra, miközben szemeim a recsegő mennyezetet pásztázták.
- Jó napot! – olyan hirtelen jelent meg mögöttem, hogy ugrottam egyet ijedtemben. Felé fordultam, mire a férfi szemei kerekre tágultak, mint valami gülü szemű nyálkás varangynak. Tudtam, hogy felismert és nem mer megszólalni. Lassan lépett hátrébb, csakhogy a „kedves” feleség megjelent a lépcsőn. Elakadt a hangja, amikor gonoszul rámosolyogtam…
- Gyerekeeek! Hol bujkáltok? – lépek végig a vér áztatta emeleti folyosón – Hahóó! – keresem a rosszaságokat, akikről időközben kiderült, hogy hármas ikrek – Gyertek elő! Nem bánt a néni! – folytattam a keresésük egy aprócska hazugsággal, míg meg nem csapta fülem egy ismerős hang. Megtorpanva tudatosult bennem, ez az ajtón lévő aprócska csengő volt. Ki nem érti meg, hogy zárva?!
- Hé! Nem tudsz olvasni? Az van kiírva, hogy zárva! – haladtam le a lépcsőfokokon egyre ingerültebb hangon – Levél? Nekem? – itt vált egyre gyanúsabbá a helyzet. Mégis ki a fene akarna nekem üzengetni? És, ki ez a szarkupac, aki csak úgy megzavar móka közben? Neeem, ezt rajta verem le!
Az egész bolt, valamint a felette lévő lakás úszott a vérben és az egyiknél csúnyább holttestektől, akik, mind-mind szenvedtek mielőtt szétvertem volna a fejüket vagy épp más csontjukat törtem volna. Olyan… muris volt az egész. Ferde képek, eltört vázák, vér, vér mindenütt és egy-két emberi belsőség. Elégedetten álltam a fürdőszobában, mintha valami igazi mesterművet néznék és erre büszke vagyok. Tulajdonképpen, ez volt a helyzet. A postást játszó alak teste feküdt itt, a mosdókagyló alatt. Nem tett neki jót a hypo ivászat. De, tehetek én róla, hogy olyan szomjas lett a nagy játék közben? Én csak megitattam.
Kezembe vettem a levelet. Gyanakvóan méregettem a külsejét. Nyisd ki! Nem vagyok benn biztos, hogy saját kíváncsiságom vagy a hangok szólaltak-e meg, csupán annyit tudok, megtettem. Érdeklődőn olvastam a sorokat, majd magamhoz szorítva néztem fel a lámpára. Vajon elmenjek? Ki írhatta? Végül, mély levegőt vettem és megnyugodtam. A hangok is biztattak, hogy öltözzek át, hát megtettem. Engedtem magamnak fürdővizet, hogy lemossam a korábbi izzadtságot és nevetést, majd kicsinosítottam magam. Kiengedett szőke hajam most is felemás színben pompázott, ahogy annak kellett. Felvettem egy fekete-arany rucit, gondolom nem kell részleteznem a kivágott hátat, a mély dekoltázst és a többit. Felvettem a hozzápasszoló cipőt, nyakláncot és kiigazítottam a sminkemet. A végén elégedetten nyugtáztam, tetszem magamnak. A kérdés csupán az maradt, hogy ennek a rejtélyes valakinek milyen ízlése van. Mivel, lehet ez akár egy csapda is. Épp ezért gyömöszöltem bele a táskámba a pisztolyomat. Túl feltűnő lenne a kalapácsot vinni. A többi cuccom bedobtam az egyik sarokba, két szekrény közé, hogy később visszajöhessek érte. Ideje volt elindulni a titokzatos meghívásra.

Mielőtt beléptem volna az ajtón, még megnéztem magam az egyik kocsi üvegében. Magamra kacsintottam egy mosoly keretében, majd sarkon fordultam és… benn vagyok. Tekintetemmel nem győztem körbe pislantani, a végére érve csak ennyit mondtam, hangosan:
- Jézusom! Haláli ez a nap! – tetszett a látvány, ám csak ekkor tudatosult bennem miféle szerzet is küldhette ezt a meghívót, ami szintén a táskámban lapult. Ott ült a terített asztalnál.

♥ note ♦ You don't own me ♥ 615 ♦ ©