Helyem a világban Szeretlek! Szeretem a betegeimet, az intézetemet, a lányomat, a vagyonomat és magamat! Érzed azt a vigyort az arcomon? Külső ismertetőjegyeimmel nem fárasztanálak, hiszen a vak is látja milyen vonzó férfi vagyok. Sokkal fontosabb kiemelnem a belső tulajdonságaimat. Mindamellett, hogy komoly és vagyonos üzletember vagyok... igen, azt hiszem mondhatjuk üzletnek is azt amit csinálok. Ehhez a látszathoz elegáns megjelenésem a tökéletes kiegészítés. De, a nagy igazság az, hogy őrült vagyok. Egy beteg elme. Olyan ember, aki a legváratlanabb helyzetekben válik bolonddá. Kérdezel valami halálosan komolyat mire a válaszom egy igen vicces arckifejezés lesz. Sokan ezért nem tudják eldönteni milyen kategóriába is tartozhatom. Szeretem a drámai fordulatokat, a vicceket és mint azt már ki is találhattad, az őrültségeket. Meggyőződésem, sőt tény, hogy bármit megtehetek. Jellemvonásaim ellenére nagy befolyással, illetve hatalommal rendelkezem és ez kedvemre van. Meg kell hagyni, nagy gondot fordítok elődeim és saját munkámra. Mindezek mellett pedig, igazi úriember tudok lenni. Rosszabb napjaimon pedig, farkas génjeimnek köszönhetően előszeretettel morgok az emberekre. Olyankor jobb magamra hagyni. Vágyaim, terveim vannak. A lista pedig hosszú. Ezért nem fárasztanálak őrült elmém rejtelmeivel. De, várjunk csak! Az őrültség viszonylagos állapot. Ki mondhatná meg, ki az őrült valójában?!
Ha eszméim miatt elítélni támadna kedved, csak ennyit mondok: Hogy lehe-hetnék én a rossz? Természetem ugye nem gonosz!

hallgasd a történetem... Az irodai székben ültem. Hátradőlve, egyik kezemmel a fejemet támasztva. Az asztalon egy nagy halom papír pihent. A földön is hevert pár darab. Ujjaim homlokom simogatták, miközben határozottan állíthatom, horkoltam. Elaludtam munka közben. A munkám nem unalmas, sőt! De a papírmunka! Unalmas sorok követik egymást meghatározott rendben. Fekete betűk töltik meg a fehér lapokat és semmi érdekfeszítő nincs bennük. Rendszerességük is olyan egyhangú, hogy el lehet aludni felettük. Horkolásomból rájöhettél, így is történt. Az óvatos kopogás nem ébresztett fel. Az inkább fiúnak nevezhető férfi halkan lépett be az irodába. Megállt a szőnyeg szélénél és megköszörülte a torkát. "Mr. Walsh?" Érdeklődve szólalt meg. Horkantottam. "Uram. Mr. Walsh!" Próbálkozott tovább. Kinyitottam egyik szemem, felkúszott homlokom közepére szemöldököm és úgy néztem rá. Egy hümmögéssel erősítettem meg, mondja gyorsan mit akar. Nem jó felébreszteni az alvó embert. Különösen akkor, ha a főnököd és még harap is.
- Elnézést a zavarásért, Mr. Walsh! Akadt egy kis problémánk a betegekkel. - hatásszünet. Hüvelyujjaival malmozik, miközben egy dossziét szorongat hóna alatt. Ha megint valami baromság miatt jött ide... átmegyek agresszív kismalacba és lábtörlőt csinálok belőle. Ezt garantálom. Apró szünetet hagyott. Épp csak félelmét kifejező mennyiségnyit. Utána elcsipogta mi is az a bizonyos probléma. Hát nem megmondtam, hogy agresszív leszek? De igen, én szóltam előre. Felültem székemben és rátámaszkodtam az asztalra. Mutató ujjammal intettem, jöjjön közelebb. A fiú, nevezzük most annak, nyelt egy nagyot. Lassan elcsoszogott a szőnyeg, és egyúttal a szoba, közepéig. Halkan morogni kezdtem, ahogy a nőtt bennem a düh. Néhány nehéz másodperc után mély levegőt véve kiabálni kezdtem. Alaposan összeszidtam, majd felállva a székből az ajtóra mutattam. Nem valami kedvesen, habár ezt már gondolhattad, kiutasítottam a szobából. Még a ceruzatartót is megragadtam és hozzávágtam a remegő lábú, sietőse távozó fiúhoz. Fújtatva ültem vissza a székbe. Hogy lehetek ilyen idiótákkal körülvéve? Tekintetem végigvándorolt az asztalon heverő papírokon. Volt közöttük néhány újság, cikkek, szerződések és még sok más egyéb. Fantáziám határtalan. Szemeim egyik címről, szóról ugrottak a másikra. Egészen addig, míg egy új gondolat nem formálódott meg rejtélyes elmémben. Kevés a béranya. Sokan meggondolják magukat szülés után. A betegeknek pedig forr a vére. Mi lenne ha... Hirtelen állok fel az asztaltól. Sietségemben több papírt le is söprök kezeimmel. A táblához megyek, kezembe veszek egy filcet és írni kezdek rá. Hevesen, lendületesen, érzékien, elszántan. Megszakíthatatlanul írom az egyenleteket, a következtetéseket míg végül... megakad az íróeszköz. Hátrébb lépek egy lépéssel és ránézek művemre. Igen! Mi lenne ha a béranyák már az intézetem falain belül lennének? Új lehetőségek nyílnak meg előttünk. Nyitni kell egy új részleget! - nagy, kerek, kifejező szemeim és fejem hirtelen fordítom az ajtó felé.