Érezted már magad rosszul? Olyannak, mintha mindenki direkt nézne hülyének vagy őrültnek, mert véletlenül nem úgy viselkedtél, mint ahogy a társadalmi normák elvárják az emberektől? Gyógyszert kapok, naponta háromszor négy szemet azért, hogy kordában tartsák a bennem rejlő szörnyet. Szörny… ez is milyen szubjektív, van, akinek a szörny szóról egy animált rajzfilmszereplő jut eszébe, míg másnak egy személy, aki rengeteg elitélendő dolgot követett el.
Én nem vagyok szörny! Jól jegyezd meg, mert én nem vagyok őrült! Érted?
Helyes.
Nem csináltam semmi olyat, ami miatt el kéne ítélniük az embereknek, jó voltam mindenkivel, talán túlságosan is ezért jutottam el oda, ahová. Hogy mit tettem? Ugyan már… az semmiség! Bárki megtette volna, nem?

- Lodo… szükségem van a segítségedre! – suttogom bele remegő hangon a telefonba, miközben az összetört szilánkdarabokon járkálok. Hatalmas fejfájás kerít a hatalmába, a vállam is sajog a tenyerem pedig olyan, mintha két hétig csak a gyümölcsösben dolgoztam volna. – Kérlek szépen, nagy bajban vagyok. – nagyot nyelek és óvatosan emelem le az egyik könyv borítójának maradékát a táskámról. Körbenézek.
Szörnyű látvány tárul a szemem elé, egymás hegyén, hátán állnak a könyvek, félig leszakítva vagy megégetve, az ágyon minden szanaszét áll, ha az albérlet elszaladhatna most biztosan hűlt helye lenne már itt. Betört ablaküvegen beáramlik a kinti zaj és a melegség, ahhoz képest, hogy őszre jár, az idő elég meleg van, túlságosan is. A régi vitrines szekrény is össze van díbolva, a benne lévő dolgok is olyan helyen vannak, ahol eddig még sosem jártak. Mintha most lenne 2012, azaz év, amikor állítólag eljött volna a világvége. Apokalipszis esetén nézne ki így lakás, nem pedig egy titok kitudódása után.
- A… kávézó sarkánál várni foglak. – teszem le gyorsan a telefont, mielőtt megint rám jönne az idegroham és tovább rombolom a körülöttem lévő ép dolgokat. Bár nem sok olyan van, mindent, amit elértem, tv-től kezdve át a legértékesebb és legdrágább könyvekig mindent tönkretettem. Úgy, ahogy Ő az életemet tette.

Megrázom a fejemet, utálom ezeket az emlékeket és legszívesebben kitörölnék mindent az agyamból. De nem lehet, bármennyire is elzárom ezeket az érzelmeket, emlékeket még mindig itt rejtőznek és nem fognak arrébb menni.
- Megérkezett a reggeli Hercegnő. – kopogtat be az egyik kedvenc ápolóm, majd kinyitja az ajtómat és behozza a reggeli energiabombát: négy darab bogyó, kettő lila egy zöld és egy sárga.
- Minek beszedni ezeket? Csak bolonddá tesznek, nem vagyok az! – morgok rá a kelleténél erőszakosabban, aminek következtében egy piros cukorkát kap elő a zsebéből.
- Mert miért ne? Talán, ha beszeded és jó leszel, kiviszlek a friss levegőre. – kacsint rám, én pedig a kelleténél jobban megbámulom. Randira hívott? Hát elment az esze? Miért nem zárják be ide mellém?
- Nem, utállak! Nem megyek veled sehová, soha, hagyj békén. – hirtelen idegesedek fel és pár másodperc leforgása alatt kiabálni kezdek vele, pedig Ő csak segíteni akart. Mi a franc van velem? Gyógyszerek! Pff, még, hogy meggyógyítanak…