Ms. Insane & Lieza

- Hé, Harley! – vagy minek is hívatta magát – Szedd össze magad, indulunk! – kiabáltam be a dilis lány szobájába, miközben elhaladtam mellette. Ugyan még csak négy napja keveredett hozzánk valahogyan, én úgy véltem, eljött az idő, hogy bizonyosságot tegyen arról, hogy köztünk a helye. Ez nem egy szeretet szolgálat, nem is hajléktalan szálló. Itt csak az maradhat meg, aki képes és hajlandó kivenni a részét a harcból, amit a Walsh ellen vívtunk.
Az embereim nem nézték jó szemmel, ha szökött betegeket babusgattam, kétféle nézet uralkodott a csapatomban erről, de igazából egyik nézőpont követői sem tűrték el hosszútávon a betegek jelenlétét. A fele csoport, kikérdezésük után a vesztüket akarta, míg a másik fél inkább szélnek eresztette volna az összeset. Nekem valahol a két nézet között ingadozott a véleményem, mégis egy harmadik nézőpontot képviseltem azzal, hogy hajlandó voltam befogadni bárkit az ellenállóim közé, akik bizonyították, hogy képesek és akarnak velünk együtt működni.
Én pedig mindenkinek megadtam a bizonyítás lehetőségét, pont, mint Harleynak. Vagy mi is legyen az igazi neve. Rá valahogy különösen rossz szemmel néztek többiek, nem bíztak meg olyasvalakiben, aki az igazi nevét sem volt képes elárulni, hanem valami képregényhős karaktereként mutatkozott be. Én viszont láttam ebben a lányban valamit, amiért úgy éreztem, hogy igenis ugyanakkora esély jár neki is a csatlakozáshoz, mint bárki másnak. Persze, ettől függetlenül nekem is nehezemre esett bizalommal fordulni felé, ezért a fél szemem mindig rajta tartottam és még csak meg sem próbáltam eltitkolni, hogy figyeltem. Azt akartam, hogy tudja.
- Na jó, emberek?! – hívtam fel magamra a figyelmet, miközben az aulába toppantam, hogy megnézzem indulásra készen gyülekező csapatomat. Még azt sem mondtam nekik, hogy hová és miért megyünk, így ideje volt gyorstalpalót tartanom a következő feladatról. – Remélem, mindenki itt van, és nem kell megismételnem magamat – egyesével végig néztem az arcokon, mindenkinek a szemébe pillantva, keresve a teljes körű figyelmüket. S csak aztán folytattam a beszédet, hogy megbizonyosodtam róla, mindenki figyel rám. – Úgy adódott, hogy a gyógyszer készleteink nagyon megcsappantak, annyi beteget és sebesültet kellett ellátnunk az elmúlt napokban, hogy most eljött az idő, egy kis utánpótlást szerezni – egy pillanatra elhallgattam, amíg újból végigfutottam pillantásommal a jelenlévőkön. Azt akartam, hogy ebből a feszült csendből megértsék, hogy most igenis fontos akcióra készülünk, egy igazi nagy dobásra. – Kifosztjuk a Walsh belvárosi gyógyszerraktárát. Ketten jeeppel jönnek, ők kint fognak ránk várni és átveszik a gyógyszereket. Mindenki más párokba lesz osztva, szétszóródunk a belvárosban és a raktár előtt találkozunk. Kerüljétek a feltűnést! Van kérdés, emberek?
Türelmesen vártam, hátha valaki felszólal közülük, akkor a kérdést meg is válaszoltam, végül pedig egyszerűen magamhoz vettem a felszerelésemet és a kijáratoz lépdeltem. Közben egyesével rámutogattam mindenkire és kiosztottam, hogy ki kivel lesz párban és mit fog csinálni. Végül pedig előre mutattam, egyenesen Harleyra.
- Te pedig velem leszel. Fedezni fogsz és segítesz összeszedni annyi gyógyszert és kötszert, amennyit tudsz – eresztettem meg felé egy félmosolyt, közben kezemmel a hátam mögé nyúltam és kitártam az ajtót.
- Indulás!
A kiadott parancsa mindenki megindult előre, a kijelölt irányokba. Félrehúztam Harleyt és egy intéssel jeleztem neki, hogy várjuk meg, amíg mindenki, akinek kellett, elhagyja a bázist. Miután meggyőződtem róla, hogy már csak mi voltunk hátra, szó nélkül elindultam egyenesen előre, bízva abban, hogy a lány jön mögöttem.
- Kit vett el tőled az intézetet? – a semmiből tettem fel neki a kérdést anélkül, hogy vettem volna a fáradtságot, hogy ránézzek. Ez érzékeny téma, pontosan tudom mennyire. És én sosem szerettem, ha látták rajtam, hogy mennyire fájdalmasan érint az említése, ezért sem néztem rá. – Láttam a szemedben fortyogó dühöt, ahogy kimondtam az intézet nevét. Eddig csak olyanok szemében láttam ilyen intenzitással égni, akitől fontos személyt vettek el – adtam gyors magyarázatot a kérdés eredetét illetően. Ebből persze könnyedén kitalálhatta, hogy személyes tapasztalatból is beszélek, és tökéletesen együtt érzek vele.