Helyem a világban Én nem szeretnék sokat. Nem okoz örömet semmi, csak a piruláim. Mitől félek? Mindentől. A létezéstől, megrémít minden lélegzetvételem. Kevéssel több, mint egy éve, darabokra törtem. Egy évig nem voltam magamnál, nem tudtam összeragasztani, nem volt rá lehetőségem. Mikor injekciókkal nyugtattak meg, vagy gyógyszerekkel, nem fájt, nem volt rajtam az a súly, ami mostanában. Nem kapok már akkora dózist, hogy eltompuljak fájdalommentesen. Ezért lopok, Daeva adagját is elcsenem, mármint, ő adja a kezembe. Nem volt olyan nehéz, ameddig nem láttam meg azt, amire nem voltam felkészülve. Bár, lehet sosem lettem volna lelkileg stabil hozzá. De megértem. Én sem magamat választanám. Pedig én próbáltam mondani, hogy szeretem, de nem hallott engem.
Mi a célom? Nincsenek eget rengető céljaim. Nem tudom elviselni, nem. Függőség, elvonási tünetek, összeroppanás, múlt árnyékolja jövőmet. A célom annyi, hogy a Toronyba kerüljek. Olyan indokkal, hogy ott fent véget vessen egy orvos az örökös szenvedésemnek, mielőtt megteszem én.

hallgasd a történetem... Jobb nekem itt, a szobám magányában. Matracomon, takaróm alatt, minden steril. Ide nem jut be, nem csattanhat a szíj újra gerincem mentén, mikor nem bólintottam. Nem mozdultam, nem tudtam, mintha kezem mozdítása nehezebb lett volna, mint a múltam.

00:48:21 - ennyi idő volt hátra ahhoz, hogy felszállhassak repülőmre, amely elvisz, messze, messze innét, legelső és egyben legutolsó szerelmemmel. Szüleim azt hiszik, boltba mentem nekik, mégis már két órája a reptéren vagyok, két órával több ideje, mint a vásárlás tartana. Szabad! Szabad akartam lenni. Elnyomtak, megaláztak tulajdon szüleim, kész vagyok kitörni a fogságból. Viszont egyedül vagyok, váróteremben ülve vártam, mikor bukkan fel az az édes arc, mire várok.
00:37:49 - Idegesen forgolódtam, mégis merre lehet. Mindenhol mosolygó emberek, biztosan vakációra mennek, kiszakadva a munka nehezéből. Én pedig épp az életemből szándékoztam kiszakadni. Szünetre küldöm a lelkem, egy olyan útra, ahonnan sosem tér vissza. Kérdések nélküli, hogy vele tart-e párja, hiszen egymásba fonódtak, mint egy régi teória szerint, miszerint az emberek két fejjel és nyolc végtaggal születtek. Kettéhasították őket, s arra kárhoztatták, hogy egyik fél a másik keresésével töltse élete perceit. Én megtaláltam. Csak most nem találom.
00:30:12 - Felsóhajtottam. Röpke félóra maradt, amit ebben a létezésben tölthetek. Bár gyorsabban telnének a másodpercek, kiugornék bőrömből, de nincs ki elkapjon. Még mindig nincs, pedig tervünk annyira egyszerű volt. Ellenőriztem a jegyem, minek párja nála volt, a dátum egyezik, megbeszéltük, itt találkozunk. Talán csak nem talál?
Felpattantam a helyemről hirtelen, majd tengelyem körül lassan forogva néztem át minden arcot. Egy sem volt az. Egy sem volt Ő.
00:21:52 - Lehet, csupán forgalmi gondja akadt. Biztosan nem hagyna magamra, ezt tudom. Én tudom. Mégis kezd egyre egyértelműbbé válni, lehet mégis egyedül vágok bele az új fejezetem nyitásába. De nem voltam felkészülve arra, hogy az előző fejezet utolsó pontja mögött legyen ő is. A szívemet, a lelkemet, elvitt mindent. Övé az életem. Másom nem volt, csupán a szorongás mellette.
00:09:23 - Nevemet hallottam, önkéntelenül kaptam fejem a hang irányába. Haragos szüleim, ők azok. Hátráltam volna, de felesleges lenne, gyorsabban jártak, mint bármi, markáns kéz ragadta meg gyenge karomat. El akartam húzni, kiabáltak, én pedig szintúgy, szavukba vágva. Nem rendelkeznek hatalommal felettem, elvettem tőlük, helyesbítve, Evan elvette. Sarkamra állva meg is mondtam, hogy elmegyek, mégpedig azzal, kitől tiltottak.
Elengedett. Bosszúsan pislogott rám, de nem hatott meg, csupán attól féltem, ökle által újra fémes vérem fog csöpögni a padlóra, de nem történt meg. Mélyen apám tekintetébe fúrtam sajátom, ahogy csengtek szánakozó szavai: "Ha ezt akarod, lányom".
Majd elmentek csattogva.
00:01:43 - Egyre reménytelenebb voltam. Sehol senki, mindenki elindult, aki erre a gépre várt, csak én álltam ott tanácstalanul. Lepillantottam, az utolsó pillantást vetettem a jegyemre, egyeztettem a naptárral is. Így van, ez nekem szól, szólt, nekünk szólt. Szívembe hasított a felismerés, sosem mentünk volna együtt, nem akart eljönni, s nem is tette.
Elmorzsolva egy könnycseppet téptem szét a már jelentéktelen papírdarabot, a hangos szakadás pont úgy hangozhatott, mint ahogy szívem, amint ráeszméltem, magamra maradtam. Nem csak a családomat vesztettem el ma, hanem azt is, kiben megbíztam, akit képes lettem volna szeretni egy élettartamon át.
00:00:59 - Lábaimat szedve léptem ki a reptér kapuján, fogalmam sincs merre kellett volna mennem, csak el, el innen. Ott hagytam a szívem a váróteremben, most pedig nem tudom mi a célom, de véghez kell vinnem.
A parkolóba értem, nehezen tettem lábaimat magam elé, kocsonyaként remegett, mintha bármelyik pillanatban feladhatnák a szolgálatot. Kiléptem az útra, majd fényszórókat láttam, túl gyorsan közeledett.
00:00:00 - Nem éreztem semmit, csak az aszfalt nyomását hátamon, homályban láttam a csillagos eget. Emberek tompa kiabálását hallottam magam mellett, miszerint vérzek, pedig, én nem éreztem. Nem fájt, csupán minden halkabb, láthatatlanabb lett, mozdulni meg sem próbáltam, hiábavaló lett volna. Mi történt?
Eszméletemnél voltam, pedig nem akartam, el akartam ájulni, majd meghalni. Nem fordítottam semerre a fejem, csupán párat köhintettem, utána pedig rézízt észleltem. Nem zavart, jó jel, miszerint tüdőm nem bírja.
Az égen, a fénylő csillagok között, láttam egy alakot. Villogott, nagy volt, suhant az égen. A repülő, amely elvitt volna innen, ami új kezdetet jelentett volna számomra, és életem szerelme számára, aki meggondolta magát. A látványra, csak halványan elmosolyodtam, nem kellett eltűrnöm ezt a fájdalmat, hiszen úgyis perceim vannak hátra. Lehunytam szemeimet, minden erőmet beleadva, majd a sötétség vett körbe, éreztem még kezek rángatását, de átadtam magam a békének.

Ebben a szobában ébredtem, félév múlva. Még egy félévet töltöttem ide bezárva, begyógyszerezve. Már kiengednek egy társalgó nevezetű helyre. Azóta, szüleim kísértenek, felbukkannak, eltűnnek. Evan is itt van, láttam, tudom, hogy ő volt, szerettem volna odamenni, el is indultam, de megdermedtem, mikor egy lány lépett felé. Gyönyörű volt, vörös hajú, dús ajkak, minden, mi szemet gyönyörködtetően mutatott amellett a férfi mellett, akinél én feledésbe merültem, nálam ő nem, hiszen mesterséges kómám alatt csak őt láttam. Fájt a felismerés, nem mentem oda, betörtem egy helységbe, nyugtatókat lopni magamnak.
Talán, ez csak a saját életem pokla. Elhunytam, s ez a túlvilág, amit azért kaptam, mert hűtlen voltam a családomhoz.