Helyem a világban Hogy ki vagyok én? Meg mit csinálok itt? Hát… szóval… én… én csak játszom. Meg eszem. Meg alszom. Meg úgy amihez kedvem van. Semmi különöset. Csak egyszerű dolgokat. Ha adsz egy gombolyagot, azzal is elvagyok. Ha megsimogatod a kis buksimat, még dorombolok is neked. Egyébként kifejezetten szeretem a társaságot. Szeretek beszélgetni. Azt mondják néha, fogjam be a számat, mert idegesítő vagyok. Nem értem, miért. Nem szeretek unatkozni. Az az egy dolog van, amit nagyon utálok. De tényleg. Néha ezért is rossz itt. Ha egyedül kell üljek a szobámban és éppen nem találok semmit, amivel leköthetném magam. Még szerencse, hogy viszonylag könnyen ki tudok innen szökni. Hiába váltogatják a kódot az ajtómon, én akkor is megtanulom. Nem akarok én rosszat, nem is bántok senkit, nem is értem, miért zárnak be. Igazából azt sem tudom, mi ez a hely. Csak azt tudom, hogy minden nap ugyanolyan. Mindig ugyanaz történik. Kicsit unalmas, de igyekszem feldobni. Nekem mindegy, mivel, csak játszunk, játszunk!

hallgasd a történetem... Szóval, én Cindy vagyok és most jöttem, a 301-es szobából. Szeretek futkározni, gombolyaggal játszani, beszélgetni, futkározni, bújócskázni, néha kiterülve aludni. Nos… öhm… ennyi… Tessék? Hogy miről beszéljek? A családomról? Meg hogy hol születtem? Milyen fura feladat ez! Nem értem. Gondolom egy kórházban születtem, aztán… aztán… laktam egy szép házban… két emberrel, akiknek Anya és Apa volt a keresztnevük. Nekem legalábbis azt mondták, ha jól emlékszem… Meg mintha lakott még volna velünk egy másik lány is… Nagyon szép lány volt. Mintha azt mondták volna párszor, hogy a nővérem. Nem tudom, mit is jelent ez. Itt is vannak nővérek, de ő egyáltalán nem úgy viselkedett, mint ők… Mindig elzavart és nem szerette, ha elveszem a babáit vagy húzgálom a haját. Pedig nagyon szép haja volt. Szerettem volna szép lenni, mint ő, ezért kölcsönvettem a sminkcuccait. De én nem lettem tőlük olyan szép, pedig azt hittem… és ő leszidott… Nem értem. Az is lehet, hogy nem így volt, de mintha…
Sokat kellett tanulnom, mert ez az Anya és Apa nevű ember boldog volt, ha jó jegyeket hoztam az iskolából. Mintha nyertem volna valami versenyeket is. Sportolni is jártam. Ott kaptam érmet… és ők örültek és én is örültem, annak az éremnek is (szép fényes volt), meg annak is, hogy örülnek. Barátaim is voltak, sok lány vett körül. Meg talán volt valami fiú is, adott nekem ajándékba virágot. Bár azt nem tudom, miért, de annak is örültem. Pedig az érem, az szebb volt, szerintem. Most is akarok barátokat! Lesz valaki a barátom? Légyszi! Játszani akarok! Miért kell folytatnom? Unalmas erről beszélni!
Meg… egy nap… jöttek fura emberek. El akartak vinni magukkal, azt mondták Anyának és Apának, ez így volt megbeszélve. Apa csak bólintott és ült az asztalnál, Anya viszont felkelt onnan és kiabált, hogy nem vihetnek el. Én nem értettem, de nem akartam menni. Akkor szurikat kaptak elő és adtak egyet az Anyának, egyet meg nekem. El akartam futni, az Anya mondta is, hogy meneküljek (könnyen kijutok amúgy bárhonnan, jól látok a sötétben, gyors vagyok és magasra tudok ugrani), de ők gyorsabbak voltak. Akkor hirtelen elaludtam…
Más érdekes nincs. Meg ettől most szomorú lettem… Csak annyi jut eszembe, hogy itt vagyok, többnyire a szobámban, hoz nekem az ápolóm enni, inni, meg gombolyagot is, amivel játszhatok. De a legjobban azt szeretem, ha idejöhetek, a többiekhez. Szeretek beszélgetni velük. Sajnos ők gyakran elfoglaltak és nem nagyon érnek rá válaszolni nekem, vagy sokáig ott ülni mellettem, de én azért csak mondom nekik, hogy mégse unatkozzanak ők se. Biztos örülnek neki, nem?
Sétálni is szeretek az udvaron, de oda sajnos nem nagyon engednek, valamiért. Csak mert néha fel próbálok mászni fákra, a falra, vagy ilyesmik? Nem értem, tényleg. Meg vannak itt ilyen fura dolgok is. Beveszem én a kis bogyókat, ha játszanak velem cserébe, de az az igazság, hogy néha nagyon rosszul leszek tőlük. Nem, ne tessék mondani, hogy pont azoktól leszek jól, mert én érzem, hogy nem… Ne, ne jöjjenek az őr bácsik közelebb, nem úgy értettem! Beveszem a bogyókat, mert attól jól leszek! Tudom, hogy így van! Csak ne vigyenek megint olyan sötét szobába, ahol azok az ijesztő műszerek vannak és ahol olyanokat csinálnak, ami fáj…
Leülhetek? Nem akarok többet beszélni! Vissza akarok menni a szobámba játszani!