Helyem a világban Érdekelnek az emberek. Belülről. Minden apró sejtmagjuk, membránjuk és dopaminszintjük. Minden más, csak látszat. Az igazi tények a test. A szavak, a tettek csupán üres formalitások, a test az, ami reagál, a test az, ami közvetít és megtart. Vagy éppen becsap, hamis illúzióknak engedve, csupán mert csak bekaptál pár kis bogyót. Ugye, nem is rossz, ha a valóságtól néha eltávolodhatunk, messze futhatunk valami szebbe, jobba. Irtóztatóbba, ahol elégtételt vehetsz mások okozta fájdalmaidon. Hülye vagy fiam, álmodozz csak tovább, ha neked ez így jó, számomra mindenképpen, mert akár így, akár úgy, információt adsz nekem. És én azt képes leszek átlépni.
Mint ahogy megtettem, felnőtt koromban igazából, de megmutatta magát ez a képességem, ki is használtam. Remekül az őrületbe lehet kergetni másokat a nem létező, mégis hihető valósággal a fejükben. Túl jó nem vagyok, ám volt valaki az életemben, akiért képes voltam ezen csiszolni. A nagy szerelem, ugyebár, az sok mindenben segít.
Amit el akartam érni, megtettem, megtörtént, nincs olyan, ami utamba állhat. A korlátod pusztán a saját képzeleted, hamis valóságod. Hadd építsem számodra naggyá! (Hogy aztán omoljon a fejedre, vagy erősítsen meg. Rajtad áll).

hallgasd a történetem... Szórakozottan bámulok a cigifüstbe a papírhalom felett. Ritkán szívok bele, sokkal inkább a füst az, ami vonzza a tekintetem. Elindul, fonalban, karikában, bondorodik. Mint az életem.
Most képzelj egy kislányt, aki vörösesszőke, göndör hajával, bájos mosolyával és kedvességével birtokába veszi a világot. Hamar megtanultam, miként fonjam az ujjaim közé az embereket, főleg a férfiakat. Faltam őket, egyre tapasztaltabban vezettem őket az orruknál fogva.
Háh! Jó is lett volna az a valóság, talán egészen máshol végzem. És James is.
James... James egy vadbarom. Volt. Egy ideig elkápráztatott a sármjával, a határozottságával, a pénzével és a befolyásával. Elhitette velem, amit el akart, olyan simulékonyan használva a szavakat, hogy ostoba fruskaként bedőltem neki, és nem csak egyszer. Mint kiderült, őrült. Volt. Neki is volt képessége, amiről ő sem tudott, kölcsönösen indítottuk be egymásban. Neki köszönhetem, hogy a képességem megjelent, hálásnak kéne lennem ezért. Hálás is voltam, hiszen rajta gyakorolhattam a képességemet, csiszoltam ki pengeélesre, immár bent, az intézetben. Hasznomat vették a genetikában végzett kutatásaimnak, azelőtt is fogadtam onnan orvosokat képzésre, így mikor a képességem megmutatkozott, dupla örömmel léptem be a kapun, hiszen így már nem csak, mint puszta látogatóként mehettem be. Jameshez. Visszakapott mindent, kamatosan, gondoskodtam róla, és érdektelenné vált számomra egy idő után, magára hagytam az intézetben, gondos kezekre bízva. Már nem tudott számomra több újdonságot nyújtani és elégtételt sem. Sokkal több és érdekesebb dolgok történtek és történnek az intézetben, hogy holmi kis bosszúval hosszú időkre lefoglaljam magam.










Vártál volna még folytatást? Ott van egy lepke, menj utána, majd ő mesél neked...