Hideg, rideg élet mindig is az volt. Nekem valahogy a sors nem adott mást. Talán jó, talán rossz Ki hogyan vélekedik az életéről. Kifele meredek az ablakon, sötét délután van. Hallom, ahogyan a szomszéd szobában már megint veri, a falat azzal a mit tudom is én mivel. Azt hiszem az a pohár vagy bögre. Nem tudom, de elvehetnék tőle.  Belenyúlok a zsebembe, csupán a véletlen, vagy ösztön, hogy folyton a zsebemben a kezem, de érzem a több mint 3 bogyót. El kellene tüntetni.  Talán, ha lehúznám. De azt a csajt is jól elverte múltkor az őr, aki a wc-n próbálta lehúzni, de nem akartak elsüllyedni.  
Lábaim törökülésben pihennek, az úgy mond ágyamon. Nem is tudom, hogy tudok ebben aludni. Mély levegő, majd kifúj és lógatni kezdem őket. Ahogy megmozdulok, érzem a kezem és a lábamon a szörnyű erőszak nyomait. Hogy milyen erőszak?
Talán a szép arcom teszi, hogy bejöttem annak az őrnek, vagy nem tudom.
Aki elvileg egy biztonsági őr lenne, megtámadott. Meg akart erőszakolni, és hát majdnem sikerült is. Kirázz a hideg. A nem létező szőr is feláll a hátamon.

Éppen lefekvéshez készültem és az őr nagyon méregetett. Szememet lesütöttem és mentem tovább, de megragadta erőszakosan a karomat. Életemben nem féltem ennyire, mint abban a 3 percben. Csókot nyomott ajkaimra ezzel beszennyezve azokat. Igyekeztem el lökni, de annyira gyenge voltam. Talán az is közre játszott, hogy fel kellést szítottam és pont aznap csapott le rám az őr, mint gyanútlan nyúlra a sas, amikor nyugtató hatása alatt álltam még. Erőm nem volt, így csak abban bíztam, hogy gyorsan végez. Olyan volt ez pár perc, mintha napokat éltem volna meg. Ekkor abba hagyta és egy hatalmas puffanásra lettem figyelmes. Istenem, mi volt az?! Gondoltam, majd bátorságot vettem magamon és kinyitottam a szememet. Megláttam egy másik őrt, ahogyan hatalmas nagyot behúz az engem molesztálónak. A férfi el is ájult. És az őr, Pontosabb nevén Hunter Mills barnás zöld csodás tekintetét vette rám  én pedig vissza rá néztem, keze a vállamon pihent és kérdezgette, hogy minden rendben van-e. Más őr nem foglalkozott volna ezzel, de ő más volt már akkor is. De ennek az erőszaknak már körülbelül egy éve. Akkor éreztem, hogy valakinek fontos vagyok. Hiszen soha nem voltam az. Anyám is egy olyan baromhoz ment hozzá, aki vert egem és ócsárolt. Soha nem volt egy perc nyugtom se. De legalább reménykedtem, ha már ide bedugnak, akkor nyugtom lesz. Nos, ez nem jött be Kim!
Hogy mi lett Hunterrel? Nos, én titkon remélem ő lesz a hercegem, aki kiment a gaz sárkány karmaiból. Nem hiszem, hogy így gondol rám, de igyekszem vele jóban lenni. Mindig beszélünk, mindig találkozzunk. És, akkor kerültünk igazán közel egymáshoz, amikor újfent, lázadást szítottam. Ezen már meg se kell lepődni, ilyen vagyok és kész. Akkor ott el kellett volna vernie, de nem tette csak arrébb rángatott és elmondta, hogy fejezzem be. Valahogy azt érzem, ő nem ide tartozik, más, mint a többiek. Más, mint a dokik vagy a többi őr.

Képességemet, pedig én magam is képes vagyok kordban tartani, nem kellenek ehhez gyógyszerek, hogy örült zombi legyek, mint az az idegesítő izzé, akihez mindjárt hozzá vágok valamit, ha nem fejezi be a dobolást a másik szobában.

Felállok, és ki pillantok börtön ablakán, majd körbenézek Zombi Landen, hogy még is mi folyik itt.
Talán soha nem jutok ki? Talán soha nem leszek újra szabad. Nekem nem volt baj, hogy látom, hallom a szellemeket és fizikálisan is kapcsolatba tudok lépni velük. Próbáltam segíteni, próbáltam. Bezárnak ide, ahol több ember halt meg, mint egy mészárláson. Hasznos, tényleg okosak vagytok! Persze, erre a válasz tuti az lenne, ha szedném a gyógyszereket. De nem akarok tudatlan lenni, észnél akarok maradni!