„ Szédülve ébredek fel, majd két karommal megemelve magamat a földről, feltekintek, és nem látok semmit sem a homályon kívül. Könnyeim kiszöknek nagy kerek szemeimből. A könnyek lemossák arcomról a sarat, majd körbenézek, hogy hol van anyu, és apu. Apró lábaimra állok, s apró kezecskéimre tekintek, hogy vajon miért csupa vörös a térdem, az arcom, és a tenyerem. A hideg éjszaka vett csak körül, és az autók sorra kerülgettek, én pedig lefagyott tekintettel néztem a rikító fényeket. Apró kabátocskámat összehúztam magamon, ám éreztem, hogy az egyik kis talpam meztelen, nincs rajt cipő.
- Hol vagy? – kérdeztem a kis cipőtől, akiről nem tudtam merre van.
Csak arra emlékszem, hogy az autóban elaludtam édesanyám ölében, majd egy nagy csattanás ébresztett fel, de akkor már az autók közt találtam magamat a semmi közepén.
Apró lábacskámba beleállt néhány hegyes kavics, s sírtam a fájdalomtól, és a félelemtől, hogy hol van az anyukám.
Annyira fájt mindenem. Megnéztem magamat, hogy hol fáj a kis karocskám, vagy a lábacskám, majd megnéztem az ujjacskáimat is, hogy megvannak e mind, hogy meg tudjam mutatni másoknak, hogy hány éves vagyok. Meg van, mind a tíz ujjam, ám ebből csak öt ujjra van szükségem, hogy el tudjam mutogatni, hogy hányadik évemet töltöm be.  
Az út bal oldalán meglátom a kis cipőmet, majd eltotyogok addig, hogy felvegyem a véres talpacskámra.
Lassan el akartam érte ballagni, de amikor az út szélére érek, két nagy fény jön felém, én pedig megállok ijedtemben, s hátraesek, ahogyan megáll az orrom előtt a két rikító fény.
Nagy krokodilkönnyeim megcsillannak a fényben, szemeimet tágra nyitom a nagy fény ellenére is, aprócska számat pedig lebiggyesztem, és azt gondoltam magamban, hogy anyuék biztos visszajöttek értem.
Felálltam két lábamra, kezeimben pedig a pici cipőmet szorongattam, s vártam, hogy valaki kinyissa az ajtót…”

Egy darabka az életemből. A drága jó anyám 4 évesen kidobott az útra, abban a hitben élve, hogy elüt valami, és nem lesz több gondja. A gyerekcsinálás technikáját szerette, de ami abból lett, azt már nem.
Az autóból egy idős házaspár ugrott ki, és persze, ők fogadtak be a szárnyuk alá. Mindent megadtak nekem, és tényleg, ez az idős hölgy a lelkét is eladta volna értem az ördögnek.  Mai napig úgy nézek rá, mintha az anyám volna. A férje eleinte nem akar a kegyeibe fogadni, ám de hiába is, talán a kőszíve miatt vitte el a halál két évre rá. Az asszony, akit Sarah Montgomerynek hívtak, velem maradt, és annak ellenére is erős nő maradt, hogy a férjét elveszítette. Minden éjjel mesét mesélt nekem, s néha a mai napig is meghallgatom őt, amikor mesét mond. 25 éves vagyok, de a mai napig is nagyon szeretem őt. Amikor betöltöttem a felnőttkort, elvégeztem két diplomát, ám hiába is az okulás, hogy ha az ember végül őrnek köt ki egy elmegyógyintézetben. Ami jobban mondva egy olyan hely, ahol természetfelettieken kísérleteznek, egy olyan lényen, mint én. Az anyukám, Illetve Sarah, pontosan jól tudja, hogy nem ember vagyok. Oroszlán génekkel rendelkezem, és sajnos ennek köszönhetően nagyon is pajkos vagyok sokszor. 19 éves voltam, amikor prostituáltakkal voltam nap mint nap, ám a legnagyobb rekordom az 3 nő volt egy nap  alatt egyszerre. 21 évesen, amikor betöltöttem a felnőttkort, akkor leálltam ezzel a szokással, és visszafogtam magamat e téren, és csak az idős anyukámmal foglalkozok. Minden lehetőséget megkaparintok, hogy megtudjam neki hálálni mindazt, amit tett értem akkor, mikor a legnagyobb szükségem volt rá!