Világéletemben Phoenixben éltem, ám mindig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy mi lenne ha? Mi lenne, ha elmennék innen? Új életet kezdhetnék egy teljesen más helyen, ahol talán ezerszer jobban fogom érezni magam, mint itt és több lehetőség vár rám, de ez sosem fog megtörténni. Mióta édesapám elhagyott minket édesanyámmal ketten maradtunk, teljesen magunkra lettünk hagyva. Teltek- múltak az évek és anyánál rákot diagnosztizáltak. Ekkor tizenkét éves voltam. Minden összeomlott, amiben eddig hittem. A nő, aki a világra hozott szépen, lassan épült le a legutolsó stádiumig. Az orvosok azt mondták időben vették észre a daganatot és még meggyógyíthatják, nem lesz semmi baja, de viszont ez idő kérdése. Én vagyok, azaz ember, akinek tartania kellene benne a lelket és nem kétségbeesni, de egyszerűen már rég elvesztettem a reményt. A korai tinédzser korom óta ápolgattam Őt, sosem hagytam egyedül, de emellett teljesítenem kellett az iskolában és egy idő után már itthon is. Tizenöt éves koromra már rég nem voltam gyermek többé, felelősségteljes felnőtt módjára kellett viselkednem, amikor közel sem voltam az. Főztem, mostam, takarítottam, mert anya állapota egyre csak romlott, ám boldogok voltunk és a mai napig azok vagyunk. Senki sem él ennyi ideig a rákkal és anyának mégis sikerült. Azt mondja ez az én érdemem, mivel tartom benne a lelket, van még valaki az életében, aki miatt érdemes élnie és ez a valaki én vagyok. Az édesanyám adta nekem a löketet ahhoz, hogy ápoló legyek. Nélküle most nem tudom, hol lennék, és mit csinálnék. Alig egy hónapja csöppentem bele a munkámba hivatalosan is, mondhatni még zöldfülű vagyok. Kezdetben az volt a célom, hogy kórházakban dolgozzak, de nem kaptam állást. Egy évet töltöttem otthon, mire végre találtam állást magamnak, de bár ne találtam volna. A Walsh elmegyógyintézet közel sem a jó híréről ismert. Rengeteg dolgot hallani arról mi történik az épület falai között, ám én ebből még semmit sem tapasztaltam vagy szimplán elfogult vagyok. Nem szeretnék itt maradni életem végéig, mert hiába nem történtek körülöttem furcsa dolgok a légkör valahogy elrémiszt, muszáj új állást kapnom egy közeli kórházban, hogy anyához is közel legyek és bármikor haza futhassak, ha baj van.